(A cikket a Molyrágta Sorok nevezetű, immáron inaktív blogomról másoltam át, mégpedig azért, mert ez a Tabu? sorozat témáinak egyik fontos eleme.)
L. - 18 éves.
Habár az én
Coming out történetem nem éppen happy end, mégis úgy gondolom, hogy
melegként élni a 21. században már elfogadottabb, mint mondjuk az
ezredforduló előtt... Vagy úgy összességében előttünk.
Habár ma sem fogadja el mindenki, megélte
azt a világ, hogy már nem fújnak ránk az utcán (annyit) és, hogy lehet erről
nyilvánosan beszélni, írni, olvasni. Három szóban összefoglalva: nem tabu téma.
Én pedig örülök ennek. Örülök, hogy egy olyan világban nőhetek fel, ahol nem
kell titkolóznom, bátran olvashatok LMBTQ+ témájú regényeket és bátran
megnézhetek egy lányt az utcán, nem ugranak rám százan és vernek agyon, hogy mégis
mit képzelek magamról.
Emberből vagyok,
felvállalom saját magam. Olyan nagy bűn ez? Mert szerintem nem. A
homofób embereknek pedig csak egyet üzennék: Zárják magukra ők az ajtót,
miközben ezt-azt csinálnak! Oké, hogy nem szexelünk az utcán... De ez
alapvető dolog! Viszont a heterók járhatnak kézen fogva a szerelmükkel,
csókolózhatnak az utcán, ameddig mi, melegek nem. Kérdem én,
miért? Hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, csak éppen mást
szeretünk. Viszont sajnos vannak, akik szerint ez nem így van, mert amit
mi csinálunk, az természetellenes, és undorító.
Amikor én
megtettem azt a lépést, hogy elmondjam az anyukámnak, az ő reakcióján is
csak röhögni tudtam, mert kapásból kitalálta, hogy elvisz jógázni,
hátha attól elfelejtem, hogy ráébredtem arra, ki is vagyok valójában.
Vagyis inkább, mi vagyok valójában. A második, amit mondott, pedig az volt, hogy ha még jövőre is úgy érzek majd, ahogy, ő kivisz engem a Pride-ra, hogy meglássam, milyen mocskos egy világ is az. Ahhoz képest, úgy éreztem magam, mint aki hazatért.
Én azonban még mindig reménykedem abban, hogy egyszer elfogadja és
megérti mindazt, ami bennem van. Hiszen nem szabad feladni! Én úgy
vagyok vele, hogy minden okkal történik. Mindennek megvan az oka.
Azoknak a dolgoknak is, melyekből erre rájöttem. Erre az egy szóra, erre
a címkére, ami megváltoztatta az életem.
Nem kell többé
bujkálnom. Hiszen, ahogy nézem, Magyarország egyre elfogadóbb lesz.
Nekem leszbikusként itt élni olyan, mint bármelyik átlagos
heteroszexuális embernek. Kivéve, amikor a gimis nyári táborokban utánam
szólogatnak a nálam egy-két évvel fiatalabb gyerekek, hogy b*zi,
illetve k*rva vagyok, de... Bízom abban, hogy előbb-utóbb ők is
elfogadják a változást. Azért a mi életünk sem fenékig tejfel, főleg nem
az ilyen emberek miatt. Viszont ha megtanulunk átnézni rajtuk, máris
könnyebb. Ha te még nem vállaltad fel magad, de játszadozol a
gondolattal, csak egyet tudok mondani: Ne félj, mert nincs mitől.
(2018.06.)
Ha úgy érzed, szívesen megosztanád a világgal a Te történetedet, kérlek ne habozz, és írj bátran.
Összegyűjtöttem pár remek LMBTQ+ témájú alkotást az érdeklődőknek;
